Egy CCA-CleanCar Autóápolás Partner őszinte véleménye

Előszőr az ember azt gondolhatna miután rátalál erre a lehetőségre, hogy itt valami nem stimmel, ez túl jól hangzik, és várja a sorok között azt a részt ami után mondhatja, „Ja!” akkor azért mégsem úgy van ez.. pláne mi magyarok joval szkeptikusabbak vagyunk, mint mások. Túl sok csalódás és negatív élmény ér minket nap, mint nap.

 class=

Bennem is vegyes érzések voltak rafinált salgótarjániként, míg meg nem láttam a két szememmel, hogy mindent amit elmondtak az úgy is van! Semmi kamu, korrekt és őszinte hozzáállás!
Maga a csatlakozás könyebb volt, mint beregisztrálni a munkaügyi központba! Azért is ezzel példálózom, mert szó szerint MUNKA és VÁLLALKOZÁSI lehetőséget kapsz a kezedbe! Felkészítenek, megmutatnak, elmondanak mindent ami szükséges ahoz hogy egy rohamosan fejlődő üzlet sikeres tagjaként tudd elkezdeni a munkádat.

 class=

Ha már itt tartunk: igen-igen dolgozni kell keményen, viszont a szakmai tudás ami átadásra kerül az általunk használt környezetbarát, prémium minőségű (és ezáltal könnyen is használható) szerekkel és persze a beletett munkáddal egy olyan kombináciot eredményez, amivel minden esély adott, hogy az életed megváltozzon (ráadásul SAJÁT MAGAD teszel erről), és bőven átlagon felül tudj keresni vele. (alap és kárpit tisztítás – a kárpit tisztítás,szárítással kiemelkedően ritka és ezáltal rendkívül keresett szolgáltatás! Ez is minimális vízfelhasználással! – munkákkal napi 30-60 ezer forint is könnyedén megkereshető – nem sokan keresnek ennyit naponta… )
Rengeteg időt, energiát, idegeskedést és -nem mellékesen pénzt is – megspórolsz azon, hogy minden ki van találva helyetted, csak dolgoznod kell! De mégsem annyira kötött, hogy a saját ötleteid ne tud megvalósítani!

A mai világban rendkívűl ritka, hogy ilyen jó feltételekkel és ennyire minimális befektetéssel saját üzletbe tudj kezdeni!

A munkádra azonban igényesnek kell lenned, tartani kell a (nem agyon reklámozott, de megvalósított) prémium minőséget minden ügyfélnél!
Nincs közöm a többi partnerhez, de biztos vagyok benne, hogy mindenki oda teszi magát, mert itt a jövő kezdődött el, és minden esély meg van rá, hogy egész országban elterjedt és elismert vállalkozás tagja lehetek!

 class=

Lássuk az igért „csomagból történő kitermelést”:
A cukor, zsuga, della, pénz nevezd ahogy akarod: erről csak annyit, hogy igen 2-3 hónap is elegendő lehet a befektetésed megtérülésére (nekünk sikerült – 2020. november 15 és 2021. január vége között – téli, gyengébb időszakban is!), nemhogy az igért 4-6 hónap! Nem tudok más üzletet amibe ha belevagnék ennyi idő alatt visszatérül!
Persze ezért tenni kell – nem győzőm hangsúlyozni! Rengeteg munka, de ez minden vállalkozásra igaz! Csak az működik amiben dolgoznak is.
Ez a jövő: a környezetvédelem, a környezettudatosság, (akár tetszik akár nem!) ekörül forog már lassan minden, az autogyárak mind átallnak elektromos járművekre (ez nem tetszik az olaj konszerneknek), egyre több a zöld cég (ez nem tetszik a nemzöld cégeknek), de a jövő a TE kezedben is lehet!

Bár nem ismerem az összes partnert még is csapatkent gondolok mindenkire, mert ugyanazt csináljuk, ugyanaz a cél!
Én köszönettel tartozom, mert olyan életet élhetek amiről a gyárban a 4 műszakokban csak álmodoztam, és ezt ÉN tudom elérni, magamnak dolgozom!

Zoltán
CCA-CleanCar Autóápolás Salgótarján

 class=

Bejegyzés megosztása

További bejegyzéseink

franchise inditas
CCA-BLOG

Franchise indítás költségei

Mennyibe kerül a franchise indítás, és hogyan tervezd meg a költségeket? A franchise indítása kiváló lehetőség lehet egy stabil üzleti modell felépítésére, de a siker

CCA-BLOG

Franchise vs. saját vállalkozás

Melyik a jobb választás? Az üzleti világba lépve a vállalkozás indításának egyik legfontosabb kérdése: franchise vagy saját vállalkozás? Mindkét modellnek megvannak a maga előnyei és